9.rész

- Patti! Kelj már fel!- üvöltött Kíra zokogva, és ő is elkezdte rázogatni. De semmi. Nagyon megijedtem!
- Hívjátok már a mentőket!!- kiáltottam rájuk.
- Jó várj adjon valaki egy telefont, az enyém lemerült! - mondta Ádám.
- Itt van! - adta oda Kornél az övet.
-Kérlek Patti! - rázogattam tovább, abban reménykedve, hogy felkel. Ádám telefonált.
- Jó napot! Egy mentőt kérnék, de sürgősen!! - mondta. Elmondta hol vagyunk. És letette.
- 5 perc és itt vannak.- idegeskedett ő is. Nagyon féltünk , hogy lesz valami baja. Annyira ideges vagyok. Nagyon remélem nem lesz semmi baj! 5 perc múlva itt voltak a mentők. Elvitték, mi meg mentünk be utánuk. Közben felhívtuk vagy is Kíra hívta a szüleit de nem érte el őket.

Patrícia szemszöge:

Felébredtem és nem tudtam, hogy hol vagyok. Körbe néztem és megállapítottam, hogy valószínűleg egy kórházban fekszem. Mi történhetett? Miért kerültem ide? És hol vannak anyáék? Ilyen és ehhez hasonló kérdések kavarogtak a fejemben, amikor valaki csendben benyitott az ajtón. Mivel lassan nyitotta ki, ezért gyorsan lehunytam a szemem, csak résnyire hagytam nyitva. Ha jól láttam Roli jött be az ajtón, de nem voltam benne biztos. Leült a mellettem lévő székre és én így háttal voltam neki. Mielőtt leült volna alaposan megnéztem, hogy ébren vagyok-e.
- Sajnálom.-mondta halkan.Roli volt az. Nem tudta, hogy fent vagyok, ezért azt sem gondolta, hogy hallom. Mondani akartam volna, hogy semmi baj, de nem tudtam, hogy mi történt.- Kár, hogy nem értem oda előbb. Még mindig nem tudtam, hogy mi lehetett. Előbb odaérni? Hova? Nem később egy orvos nyitott be. -Jó napot!-köszönt Roli csendesen.
-Jó napot fiatal ember!-felelte a doki.
-Hozzátartozója?
-Nem csak a barátja.
-Értem. Ez esetben megkérném, hogy fáradjon ki egy kicsit. 
-Rendben doktor úr, de később visszajöhetek, ugye? 
-Természetesen- felelte a doki egyhangúan.