Bocsi a kimaradásért csak a suli meg minden. :/ Na de itt van az új rész. :)) Jó olvasást.!:)♥
-------------------------------------------------------------------------------------------
A
buli nagyon jól sikerült. Végig táncoltunk és maximum háromszor ültünk
ki inni. Rolvival táncoltam a legtöbbet. Lassúztunk is nagyon jó volt.
Aliz és Lola kicsit becsíptek. A fiúk szóvá is tették. Ők nem ittak
sokat csak egy koktélt szóval teljesen józanok voltak. Én meg Kata 2
koktélt ittunk, ezért mi is józanok voltuk. Roli haza kísért miután
elköszöntünk a többiektől. - Jól éreztem
magam!- mondtam mosolyogva. - Én is.- nevette el magát. - Azt hiszem be
kéne mennem!- mosolyogtam rá. - Igen menj csak.- mondta én pedig
elindultam be, de ő vissza rántott és megcsókolt.Visszacsókoltam már
,hogy a fenébe ne tettem volna. - Jó éjt!- mondta miután elengedett. -
Neked is.- pusziltam meg a száját és bementem. Kicsit hangos voltam
ezért anya kijött a szobájából. - Szia kicsim.- köszönt és ásított
egyet. - Sziaaa.- köszöntem vissza. - Megyek aludni szia.- nyomtam egy
puszit az arcára és felmentem. Miközben azon gondolkoztam ami kint
történt, megcsókolt. De viszont nem tudom mit jelentett ez neki. Na
mindegy majd megbeszéljük. Úgy ahogy voltam bedőltem az ágyamba és nem
sokkal később már aludtam is.
*Hétfő*
Reggel felkeltem 6:30-kor
elkészültem bepakoltam a suliba ami kell. Lementem reggelizni , mi közbe
ettem jött egy SMS Rolitól:" Szia. Beszélnünk kell!" ennyi. Na az most
nem tudom mit jelenthet. Talán a tegnapot akarja velem megbeszélni? Ajj.
Mindegy majd a suliba. Gyors befejeztem a reggelit elköszöntem Kírától
és anyutól aztán indultam is. Egyedül mentem mert a lányok előbb
mentek,a fiúkkal. Betettem a fülesem és hallgattam a Horváth Tamás ft.
Raul feat. Children of Distance- Vége. Gondolkoztam út közbe és olyan jó
lenne ha Roli azt mondaná sokat jelentett neki az a csók.
Mikor már
majdnem odaértem a sulihoz kiszedtem a fülemből a fülhallgatót. Nem
kellet sokat sétálnom már oda is értem a suli elé. De amikor valami
fogadott, majdnem elájultam. Egy szőke csaj ment oda Rolihoz(Edina féle)
és ott ölelgette meg csókolgatta. Mikor meglátott Roli lefagyott az
arcáról a mosoly. A csajt nagy áron de elküldte és oda szaladt hozzám.
- Szia. -köszönt a fejét lehajtva.
Ránéztem. Ő is felemelte a fejét. A szemeiben szomorúságot láttam, de abban a pillanatban nem érdekelt.
- Szia.- köszöntem halkan. Aztán kikerültem és elmentem ,mert azt
éreztem menten elsírom magam. Elmentem a többiek mellett akik szomorún
néztek rám.
- Hé minden oké?- kérdezte Ádám. Nem válaszoltam csak mentem be a suliba. De hallottam még pár mondatot.
- Hé mi van? - kérdezte Kornél.
- Ezt jól elcsesztem!- mondta Roli, és éreztem a tekintetét rajtam.
- Lányok gyertek menjünk...- ennyit hallottam utána már semmit ,mert
bementem a suliba, a lánymosdóig kibírtam sírás nélkül, de amint
beléptem kitört belőlem a zokogás.
Leültem a padlóra és ott
zokogtam. Nem bírtam. Hogy tehetett ilyet én meg még azt hittem azt
mondja jelentett neki valamit a csók.
- Mi történt?- kérdezte Aliz.
Nem láttam az arcát de biztos kétségbe volt esve.-Pati mi a baj? Nem
bírtam válaszolni. Csak haza akartam menni, hogy megnyugodjak.
- Haza akarok menni.- mondtam szipogva és gusztusosan folyt az orrom.
-Gyere haza megyek veled.- mondta Aliz miközben Lola a karomat
simogatta. Nem lett volna jó, ha bent maradok, mert akkor túl sebezhető
lettem volna Edináék számára és ez nem lett volna jó. Ezért elfogatta
Lolától egy zsepit felálltam a tatyómmal és elindultunk Alizzal.
-
Lola, mond meg a tanárnak,hogy nem érezte jól magát a Patti és én meg
haza kísértem és,hogy már nem jövök ma vissza.- mondta Aliz Lolának.
- Oké menjetek csak, és csajszi nyugodj meg.- ölelt meg Lol és bement a
terembe. Én pedig Alizzal mentem haza út közbe kicsit megnyugodtam így
eltudtam mondani mi a bajom.
- Na elmondod mi a baj?- kérdezte Aliz. Bólintottam.
- A buli után haza kísért Roli és mikor mentem volna be vissza húzott
és megcsókolt. Én meg vissza csókoltam és akkor utána elköszöntünk, hogy
jó éjt én pedig bementem . És én azt hittem,hogy neki jelentett ez a
csók valamit, és reggel kaptam tőle egy SMS-t, hogy beszélni akar velem
én pedig azt hittem a hülye fejemmel,hogy majd azt mondja, jelentett
neki valamit az a csók.- öntöttem ki a lelkem barátnőmnek. Ő pedig csak
figyelmesen hallgatott.
Mikor haza értünk ledobtuk a táskánk és felmentünk a szobámba.
- Lehet, hogy most nem a legjobb kérdés, de mit csináljunk?-kérdezte Aliz én meg elmosolyodtam.
- Nem tudom. Vagy kisminkelhetnélek.- röhögtem el magamat. Nem vagyok egy smink mester és ezt a csajok is tudják.
- Valami más?- nézelődött kényelmetlenül a barátosném. Engem meg
elkapott a röhögés és közben fuldokoltam Aliz meg ezen röhögött.
Miután nagy nehezen abba hagytuk a röhögést kapcsoltunk filmet vagy is
sorozatot a Vámpírnaplókat mindketten imádjuk, de Lola nem annyira
szereti vagy is még egy részt se látott belőle. Majd talán valamikor
megnézetjük vele. Nagyba nézzük a filmet épp jó rész ment amikor
csöngettek.
- Nem hiszem el a legjobb részkor.- mérgelődött Aliz.
- Le jössz velem kinyitni?- kérdeztem barátnőm. Ő csak bólintott előre
ment én pedig követtem. Kinyitottuk és az ajtóban Roli, Kornél, Lola,
Ádám, Kevin és Kata álltak.
- Hát ti? - lepődtem meg.
- Elmaradtak az órák ,mert valami fontos értekezlet lesz vagy mi.- mondta Kata mi közbe be jöttek.
- Ha akartok valamit szolgáljátok ki magatokat.-mondtam nevetve , mert eszembe jutott a fuldoklásom. Roli oda jött hozzám.
- Beszélhetnénk? -kérdezte a szemembe nézve.
- Mit akarsz még beszélni?- kérdeztem lenézően.
-Sajnálom hülye voltam az a csaj meg nem a ba...
- Ne is folytasd nem a barátnőd. Aha persze én meg a holdon lakok mi?- kérdeztem elkeseredve.
- Komolyan nem értem miért lóg rajtam.- magyarázkodott.
- Aha. Oké.- mondtam és már indultam is fel a szobámba. Hát ez a trükköm nem jött be ugyanis utánam jött.
- Hé állj már meg.- kiabált utánam és megfogta a karom. Na itt már mindenki minket nézett.
- Nem tudod mit? Nem érdekel a mentegetőzésed. Oké? Ennyi hagyj békén!-
kiabáltam vele és felfutottam és becsaptam az ajtóm. Hogy lehet ennyire
nem is tudom..fuu már szavak nincsenek rá.
2014. február 24., hétfő
2014. február 10., hétfő
17.rész
Patrícia szemszöge:Megjöttek a fiúk is, sokat hülyültünk meg beszélgettünk. Bejött a doktornő.
- Jó napot!- köszönt mosolyogva.- Van egy jó hírem!-
- Jó napot doktornő! Mi lenne az?- kíváncsiskodtam.
- Haza mehetsz akár már most is.- mosolygott.
- Jaj de jó végre!- örültem meg. A doktornő távozott én pedig elkészültem és mehettünk is. Már annyira elegem van a kórházakból. Na mindegy.
- Ma buliii!!- jelentette be Lol.
- Na ná, de hol is?- kérdezte Aliz.
- Az egyik 10.-es srác szervezi!- közölte.
- Akkor ott a helyünk!- nevettem el magam.
- Király akkor értetek megyünk Pattiékhoz! Oké?- kérdezte Roli a szemembe nézve.
- Oké.- mosolyogtam rá. Adott egy puszit az arcomra és el mentek amikor a házunk előtt elköszöntünk, mi pedig bementünk.
-Na akkor mit veszünk fel?- kérdezte Aliz. Hát nem tudom ők mit fognak, ha még mindig itt vannak a ház előtt. Majd sietnek.
- Hát ti azt, amit találtok én meg majd keresek valamit a szekrényemben.- tájékoztattam őket vigyorogva.
- Ja tényleg el kéne indulni. Na, akkor majd jövünk valamikor, majd telefonálunk.- bólintottam, mire megindultam be a házba. A konyhába érve, elhatároztam, hogy iszok valamit, ezért fogtam egy poharat és töltöttem egy pohár narancslét. Kicsit hangoskodtam, mire anyu kijött és szinte a nyakamba ugrott. Szorongatott, puszilgatott, minden ami belefér.
- Őöhm..anyu..meg fogsz fojtani..- kapkodtam levegő után.
- Jaj, ne haragudj kincsem csak annyira hiányoztál! - ölelgetett tovább.
- Igen te is anyu.- veregettem meg a hátát.
- Ígérd meg,hogy soha többet nem csinálsz ilyet.- engedett el és nézett rám.
- Ígérem anyu. - pusziltam meg.- De most megyek készülni , mert megyünk bulizni a csajok ide jönnek meg Roliék is és úgy megyünk.- ismertettem a terveimet.
- Rendben menj csak a barátaiddal , de vigyázz magadra.!- ment a konyhába.
- Oké na megyek készülni.- mondtam és felfutottam a szobámba. Gyors elmentem fürdeni meg hajat mosni. Gyors megszárítottam a hajam, sminkeltem és kerestem ruhát.
Kiválasztottam egy fekete térd föle érő szoknyás ruhát ami egybe részes és van a derekán egy nagy öv. Be göndörítettem a hajam végét és közbe felhívtam Katát.
- Szia Kata te is jössz velünk bulizni?- kérdeztem miközben kerestem a fekete magassarkú cipőmet.
- Szia. Igen Alizék már szóltak már kész is vagyok. Mindjárt jön értem Kevin és megyünk hozzád.- mondta és a háttérből zene szólt.
- Ja oksi akkor itt tali nálunk szia.- tettem.le miután ő is elköszönt. Megkerestem a fekete kistáskám és fogtam a telóm mikor épp csöngettek.
- Anya nyisd ki mindjárt megyek!- kiabáltam le.
- Jó!- kiabált vissza. Még gyors egy kis szájfényt tettem fel , eltettem a táskámba fogtam a pénzem. Gyors befújtam magam a kedvenc Angel parfümömmel és siettem le.
- Sziasztok!- köszöntem mosolyogva.
- Hali, szia, cső.- és ehhez hasonló köszönések hangoztak el tőlük. Alizon egy piros egybe részes ruha volt fekete magassarkú cipővel és egyenes hajjal. Lola egy fehér nadrágos egybe részest vett fel göndör hajjal. Kata pedig cicanacit és hosszú fehér felsőt kivasalt hajjal.
- Mehetünk?- kérdezte Àdi és oda ment Lol mellé. Jujcii. Lola fülig érő mosollyal ment ki az ajtón. Roli oda jött hozzám.
- Gyönyörű vagy.- súgta a fülembe.
- Köszi.- pirultam el.
- Vigyázzatok magatokra.!- kiabált utánunk anya.
- Úgy lesz szia.- mentünk ki az ajtón.

2014. február 2., vasárnap
16.rész
Január 30. Péntek
Patrícia szemszöge:
Épp Alizzal beszélgettem, amikor Lola toppant be az ajtón. Lihegve köszönt és felrakta a fehér kabátját a fogasra.
- Szia!- köszöntünk vissza Alizzal.
- Patri nagyon sajnálom, hogy nem hittem/hittünk neked! Sajnálom, hogy idejutottál ez miatt!- kezdte el a monológot.
- Semmi baj, de ugye most nem fogsz egy órán át erről beszélni?- kérdeztem vigyorogva.
- Ja, nem.- mosolygott Lola.
- Hoztál magazint?- kérdezte Aliz.
- Van nálam, mert még mindig magamnál hordozom azt, amit beletettél.
- Nagyszerű, akkor ideadnád?- kérdezte Aliz röhögve.
- Vedd ki a táskámból.-utasította Lol.
- Rendben, akkor majd később.- közölte. Miközben a párbeszéd lefolyt én ide-oda néztem, mert mindketten az egyik oldalamon ültek.
- Ja igen, Patri mielőtt elfelejtem mondani ,hogy 2 hét múlva lesz röpi meccsünk mondta a tesi tanár!- mondta Lola.
- De jó! Remélem addigra már kiengednek innen! Utálok itt lenni.- rázott ki a hideg. Erre mind hármam felnevettünk.
- Várjatok, kaptam egy üzit!- tette fel a kezét Aliz.
- Oksi.- mondtuk egyszerre Lolával.
- Kornél az azt írta,hogy jönnek be.- tette el a telefonját.
- Oké. Na és Lol tetszik neked valaki?- kérdeztem és közben huzogattam a szemöldököm. Elpirul.
- Na, válaszolj!- szállt vissza Aliz is a beszélgetésbe.
- Hát izé van egy srác.- mondta mosolyogva.
- Ki az?- kíváncsiskodtam.
- Elmondom ,mert megbízok bennetek ,de senkinek se mondjátok el!- nézett ránk.
- Jó jó csak mond már..!!- türelmetlenkedett Aliz.
- Àdám.- mondta ki a nevet. Aliz és én el mosolyodtunk Hát én ezt már sejtettem,de nem voltam benne teljesen biztos.
-Sejtettem.- mondtam továbbra is mosolyogva.

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)